2014. április 19., szombat

Esküvő-ruha, frizura és smink

Hivatalosak voltunk egy esküvőre, ahol egy nagyon kedves barátom nősült meg. Még nem volt 'outfit-es' bejegyzés (nem szeretek angol szavakat használni, mert szerintem végtelen lehetőségek vannak gyönyörű nyelvünkben, de erre az outfit kifejezésre, valahogy nem találok magyar megfelelőt). Viszont sikerült olyan ruhát találni, amilyet kerstem, és annyira bele vagyok szerelmesedve az egészbe, hogy szerettem volna megmutatni nektek.



Nagyon sokat kerestem a tökéletes ruhát. Olyat szerettem volna, ami bájos, nőies, de mégis elegáns. Legjobban a virágminta felé húzott a szívem és nekem az áll a legjobban, ha a derekamnál szűk, viszont a csípőmnél bő a ruha (azzal vigasztalom magamat, hogy latinos alakom van és így nem fáj annyira, hogy nagy a popim :D) Szeretem a 'retro' egyberuhákat, sok körloknis szoknyám is van, szóval valami kartonruhát kerstem. Úgy gondoltam, hogy ilyet úgysem találok a közelben, szóval először interneten nézegettem. Kikötés volt, hogy minimum a térdemig le kell érnie. Voltak gyönyörű, bájos ruhák, de az összes combközépig ért, ami eleve kizáró ok volt. Szóval úgy tűnt, hogy az elképzelésnek lőttek és ki kell találni egy B variációt. Aztán családosan elmentünk vásárolni és anyukám megtalálta a T-Ö-K-É-L-E-T-E-S ruhát az Orsay-ben.







Egy pink boríték táskát kerstem, de sehol nem találtam, szóval ez mellett a csontszínű mellett döntöttem. Nem viseltem sok ékszert. A ruha nyaka elég zárt volt, úgyhogy nyakláncot nem vettem fel. Ez a Thomas Sabo rózsakvarc gyönyökből álló karkötő volt rajtam, amin egy Eiffel torony és egy magassarkú cipőt ábrázoló charm van. A fülbevalómat a C&A-ban vettem.


A hajamat már hónapokkal ezelőtt megterveztem, kicsit 'görögösre' akartam csinálni. Anyukám kúp sütővassal begöndörítette, jól feltupíroztuk, és egy hajpántot tettünk bele, majd egy-egy fonatot a pánt két oldalára. 

Szerettem volna valamilyen lágy sminket csinálni, persze a végére azért mégsem lett annyira visszafogott, de például elhagytam a határozott tusvonalat és egy barna ceruzát használtam, amit egy kicsit elsatíroztam.





Alapként három Color Tatto-t használatam. Az On and on bronz került a külső V-be, a Pink Gold a mozgó szemhéjra, az Eternal Gold pedig a beslő szemzugba. A Naked 3 színei közül a Dust-ot és a Trick-et használtam. Kontúr szín pedig a Sigma Flare palettájából a Crush volt. 

És a végére egy kis személyes: az egész éjszakát az én kisöcsémmel, Márkkal táncoltam végégig, aki egyébként eszméletlen ritmusérzékkel van megáldva. Sajnos az összes kép homályos lett, pedig higgyjétek el, atom cukik voltunk. Viszont felvettem egy vidót, ahol éppen bohóckodik, és megcsillantja tánctudását. A héttérben én vihogok, egyszerűen a telefonomat alig bírtam tartani, annyira vicces volt.


Aztán az én drága, édes öcsikéim azzal viccelődtek, hogy utánozták, hogyan szoktam pózolni, mikor fényképeznek:



A hétvége folyamán ez az egyetlen kép, ahol 'mind az öten együtt vagyunk'. Édesapa és Alexander segített a vendégek kiszolgálásában (apa eredeti szakmája a vendéglátáshoz kapcsolódik, Alex pedig annyira élvezte, hogy fontoskodhat, hogy éjjel kettőkor azt mondta, hogy még egy esküvőt elvállalna most azonnal :D


Pedig úgy szerettem volna egy szép közös képet :D
Gyönyörű anyukám
Felöltöztetem az autót, hogy méltó legyen az esküvőhöz :)

Milla puszi: Fanetto

13 megjegyzés:

  1. Szuper választás volt ez a ruha, nagyon nőies ès a fazonja remekül áll a neked! A cipőről nem is beszèlve, nagyon dögös!:) Kata, mosolyrecept.blogspot.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nekem is azért tetszik annyira ez a ruha, mert nőies :) A cipő az egyik kedvencem, és képzeld el, hogy hajnali háromkor fájdult meg a lábam, szóval nagyon kényelmes :)

      Törlés
  2. Egyetértek az előttem szólóval, nagyon csinos voltál! :) jó látni, hogy a családotok ilyen harmonikus :3

    Manka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Manka (oda vagyok a nevedért :)) nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen :) A családom a legnagyobb kincsem :)

      Törlés
  3. Szuper a ruha, nagyon jól áll! Gyönyörű voltál!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, de jó, hogy ennyire tetszik nektek :) Én szuperül éreztem magamat ebben a szettben és jó érzés, hogy ezt ti is így gondoljátok :)

      Törlés
  4. Ó, én meseszép Fannikám!<3 Iszonyatosan csinos és szép vagy! A hajad a ruhád a cipőd, minden annyira tetszik! Telitalálat az egész szett!:) Olyan jóízűt nevettem az öcséden!:DDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam, hogy a Márk neked nagyon fog tetszeni :D

      Törlés
  5. nagyon csini és szép voltál! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, nagyon szépen köszönöm :)

      Törlés
  6. Jaj, nagyon csinos és szép ruha, mesésen néztél ki! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira kedvesek vagytok, azt se tudom hova piruljak :) Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog nektek ez a bejegyzés :) Nagyon boldog vagyok :)

      Törlés
    2. Jaaj igen, a hangom :D Ikerházban lakunk és a szomszédaink úgy bérlik a ház másik felét. Apukám szokta mondani, hogy nem csodálkozna, ha egyszercsak összecuccolnának és elmennének, mert a hangom mindenen áthatol és csoda, hogy eddig bírták :D

      Törlés