2014. március 31., hétfő

Márciusi kedvencek


Vége van a tavasz első hónapjának is, szóval már nagyon érik, hogy gőzerővel formába hozzam magamat a nyárra, de addig is kényesztetem magam mindenféle ínyencséggel... sminktermékekkel.

Sigma Flare paletta


Eddig csak ecseteim voltak a márkától, azok egyszerűen fantasztikusak. Kíváncsi voltam, hogy mit tudnak a palettái. Az én színeimhez leginkább a pasztel árnyalatok passzolnak, ezért nekem teli találat. Szinte minden nap ezzel sminkeltem (kivéve, ha a következő versenyzővel). A hozzá kapott ecset egyszerűen mindent visz. A két kedvenc ecsetem kombinációja. 


Naked 3


Most nem bocsátkoznék részletes termékismertetőbe, mert az előző bejegyzés róla szól, mindenesetre egy fantasztikus darabról van szó és rengeteget használtam márciusban.

Kontúrozó triumvirátus- Mac Dainty


A nagy márciusi kedvenc ez a három termék együtt. Szép, üde, tavaszias pofit lehet velük csinálni. 


Miss Sporty szájfény, 118-as, Sweet Dance árnyalat


Azt ígéri 8 órán kersztül az ajkaimon lesz. Nem tudom, hogy van-e valaki, akinél bármilyen szájra való termék kibír 8 órát. Addig én 3-szor eszek, 5-ször iszom, 20-szor lenyalon, szóval nekem nem csillog addig a számon. Viszont nagyon ütős színe van, kellemes érzés az ajkakon és olyan hihetetlen illata van, mintha az egész gyümölcsöskertet a számra kentem volna.

Miss Manga szempillaspirál


A Miss Manga ebben a hónapban is verhetetlen volt. Most a legújabb, hogy 80 réteget teszek fel reggel a pilláimra (tudom, tudom) és annyira ütősek lesznek még az én pilláim is, hogy élvezettel rebegtetem őket.

Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér


Nagyon régóta kerestem egy jó csajos könyvet. Egyik nap az Utóirat: Szertlek című filmet néztem (jól kibőgtem magamat) és amikor láttam, hogy ennek a könyvnek az irója ugyan az, mint annak, amelyik alapján a film készült egyszerre bedobtam a kosaramba. Először furcsa volt megszokni, hogy az egész könyv levelekből, e-mailekből áll és minden eseményről úgy értesülünk, hogy elolvashatjuk a szereplők egymásnak címzett irományait. De a végén ettől a legjobb az egész. Ez a könyv valami hihetetlen. Annyira jó stílusban ír ez a lány, hogy hangosan nevettem olvasás közben. El tudtok képzelni annál kellemetlenebbet, mint mikor gyakorlatom éppen semmi dolgod nincsen, ezért olvasol, miközben az oktatód egy relaxáló masszázst nyújt egy kedves vendégnek, te meg minden erőddel azon vagy, hogy ne szakadjon ki belőled a röhögés, és ez nem egszer, hanem minden egyes olalon minimum ötször. És igen. Van ennél kellemetlenebb. Mikor a Szombathely-Nagykanizsa között járó buszon tör rád a röhögőgörcs, ami persze dugig van, és éppen egy nagyon helyes fiú ül melletted. És neked röhögnöd kell, ő meg ferde szemmel rádnéz, hogy ennek meg mi baja van... Szóval ez a könyv tele van homorral. És ha ez nem lenne elég, akkor elmondom, hogy meghatódni is van alkalom. Konkértan kétszer is potyogtak a könnyeim. Szerintem megéri elolvasni. Remek könyv.


A legvégére pedig egy kis személyes. Vasárnaponként a nagymama nálunk szokott ebédelni. Egyik héten megkért, hogy indítsak neki el egy filmet, amit kinézett magának. Édesem annyira aranyos volt, végig fogta a fejhallgatót, pedig beállítottam a méretére. A kedvencem mondjuk az egészben,  hogy totálisan összhangban van a ruhája a szobámmal :D

Milla puszi: Fanetto

2 megjegyzés:

  1. A Miss Manga iránt érzett kezdeti bosszúság elmúlt (nagy száj, sok festék), és azóta szerelemmé nőtte ki magát.Viszont olyan sok jót hallok a Max Factor 2000 Calori spirálról,hogy lehet Glamour napokon őt dobom a kosaramba,de persze csak a kíváncsiság miatt, a Miss Manga ugyanúgy megfog maradni a szívemben. A könyv felkerült a kívánságlistámra, remélem én is pont ennyire élvezni fogom. A Nagyik pedig csodák, képzeld az én Nagyim 67 éves korában jelentkezett számítógép tanfolyamra, azóta kapott gépet is, skypol a nénémmel ( lányával) és a neten nézi az akciókat, szerintem hatalmas!:D

    VálaszTörlés
  2. A Nagyid nagyon király :D Mama most vett magának egy laptopot és mondtuk neki, hogy beíratjuk egy tanfolyamra, de azt mondta, hogy se én, se az öcsém, se a többi unokája nem járt tanfolyamra, akkor neki sem kell :D Annyira aranyos :)

    VálaszTörlés