2014. január 19., vasárnap

Színkavalkád

A tél beálltával felvásároltam a Takko pulóverkészletét. Így került hozzám ez a nagyon színes darab is. Amikor beléptem az üzletbe (amit egyébként nagyon szeretek, főleg az őszi, téli időszakban), ez volt az első ruhadarab, amit megláttam és teljesen beleestem a színőszállításába. Mikor már többen is megdicsérték, sőt még a suli büféjének a dolgozója is azt mondta, hogy nagyon jól néz ki, arra gondoltam, hogy kellene csinálni egy sminket, aminél ezeket a színeket használom. Persze nem hétköznapi, sulibamenős* smink kerekedett ki belőle és abban is biztos vagyok, hogy ha ez a pulóver lesz rajtam, akkor sem fogom ennyire erősen kipingálni a szememet, mindenesetre jó volt ebben a szürke (ám szerintem cseppet sem téli) időben élénk színekhez nyúlni.




Termékek, amiket használtam:






Közelebbi képek a szemsminkről:









És a legdurvább az egészben, hogy szégyenszemre elfelejtettem kispirálozni a szempilláimat :D

Ti mennyire használtok élénk színeket az évnek ebben az időszakában? És hétköznapokra? Nekem valahogy lenne kedvem hozzá, szívesen viselnék színes sminket, de azt nem szeretném, hogy túlzásnak tűnjön a mindennapokban. Ti hogy vagytok ezzel?

Milla puszi: Fanetto

4 megjegyzés:

  1. Olyan szép az a pulcsiii *-*. Tetszik a smink,bár tényleg nem hétköznapi, jól esett valami színeset látni!:)
    Ja, igen a frufrud, olyan jóóó!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Totál jó kedvem lesz, ha rajtam van ez a pulóver :) És nagyon, nagyon szeretem a frufrum. Szerintem teljesen más vele az arcomm és szeretem mikor egy kicsit 'új' vagyok :)

      Törlés
  2. azta :) nagyon szép a smink és a pulcsi is :) baromi ügyi vagy :) én is szeretnék ilyen jó lenni ^^ :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy. Sokat gondolkodtam, hogy feltegyem-e ezt a sminket, mert én nem vagyok vele teljesen megelégedve, de boldog vagyok, hogy neked tetszik :)

      Törlés